No Pay No Game

May 31 2010

A neverending story

Még március elején készítettem beugróként az egyik szép, új fővárosi bevásárlóközpont számára egy céges prezentációt. Természetesen extrasürgős munka volt, 3-4 nap alatt kellett összehozni 120 oldalnyi szövegből, adatból, táblázatból, grafikonból és képekből esztétikus, átlátható, egységes megjelenésű prezit. Vért izzadva, de időben kész lett. A számlázással kezdődött a kálvária. 

Először mindenféle céges papírt akartak, pl. 30 napnál nem régebbi, közjegyző által hitelesített alapító okiratot, stb. - ez persze mind idő és pénz. Aztán valahogy mindegyik benyújtása után “eszükbe jutott” még egy, amit be kellene szerezni. A szerződést pedig, amit saját ügyvédjük készített, másfél hónap elteltével kaptam meg először - márpedig szerződés nélkül nincs számla sem. A szerződést utólag többször is módosították, további hetekkel nyújtva meg a procedúrát. Amikor végre minden a helyén volt - vagyis inkább naivan feltételeztem -, a papírok, számla, szerződés is beadva, egy hét elteltével csörög a telefon: mégsem X, hanem Y cégük fizet, ezért a számlát és a szerződést visszaküldik, töltsem ki újra az új névvel. Újra beadtam, ám egy hét múlva hívnak, hogy a saját maguk által írt szerződésben két szót ki kell cserélni, addig nem fogadják el. Ők írták, baszki! Itt tartunk most. Három hónap telt el, és még nincsen pont a végén. Átutalás pedig majd a számla befogadástól számított 40 nap múlva.

Karácsonyi ajándékokra jól jön majd az a kis pénz. :(

A szóbanforgó összeg: 200.000 forint.

Page 1 of 1